Igeeeen, végérvényesen és visszavonhatatlanul itt a nyár.
Nálunk ez a kerti sütögetések kezdetét jelenti. Idén már túl vagyunk vagy 4-5 ilyen spontán, vagy tervezett, az evés köré szervezett eseményen. Imádjuk. Az első napsugarakkal a nyársak is elő kerülnek, amelyen jobbnál jobb falatok pirulnak a tűz felett.
Idén buzgók voltunk, férjemmel már március végén, alig napsütésben álltunk a tűz mellett és szaglásztuk a sülő finomságok illatát.
Legutóbb a szőlőmetszés, mint minden rendes udvar tavaszi velejárója kíséretében történt esemény volt.
Íme, az eredmény, nyálcsorgató bizonyíték arra, hogy a paleo és nem paleo hogy fér meg egy asztalon. De nem egy tányéron. :)
Gyermekkori örök kedvencem a szalonnazsírral csurgatott, hagymakarikákkal megrakott kenyér, pirospaprika szórással. Azt hittem, le kell róla mondanom. De mivel már anya is igyekszik paleo alapanyagokat otthon tartani, hogy kedveskedhessen nekünk, így 5 perc alatt kész lett a mikroban egy minikenyér, amelyre aztán mehettek a felsorolt finomságok. Boldogság, hogy nem kellett lemaradnom róla.
Te is ismered ezt a szalonnasütés mellé elengedhetetlenül fontos kísérőt?
Édesanya finomságai
![]() | |
Grill parti asztal, amikor a paleo és nem paleo ételek együtt sorakoznak |
![]() |
Na, ez az 5 perces paleo kenyér. Ugye, hogy kihagyhatatlan? |
![]() |
Natúr saláta, hogy mindenki saját ízlése szerint finomíthassa. |
![]() | |
Ez a nem paleosok kenyere. Mindegy, lesz ez még így se. :) |
![]() |
Ez az, amiből bárki bármikor bármennyit, mindegy, hogy paleos vagy nem paleos. Isteni grill tarja, anya fűszerével. |
A végére egy nyúlfarknyi recept. Mintha ez lett volna a post lényege. Közben meg az, hogy elmondjam, ez a legfantasztikusabb étel-összeállítás amit a nyári asztalra kívánhatok.
Paleo nagyon gyors kenyér
- 1 tojás- 2 cl víz
- ízlés szerint só
- 2 púpos evőkanál darált mandula
- negyed kávéskanál sütőpor
- mindent összekeverni (tojásba víz, só, mandula, sütőpor bele)
- 2 perc pihi
- 3 perc sütés
- szeletelés
- hagyma karika
- piros paprika szórás
- szalonna zsír cseppek
- íz-illat egyveleg be a gyomorba. :)
Ha nincs otthon tűzrakó, (csak úgy ok nélkül és alkalom nélkül) állítsuk fel a grill sütőt a parkban, vagy húzzunk szalonnát, kolbászt a nyársa, hogy érezzük a faszenen pirult húsok utánozhatatlan ízét, illatát.
Rövid a nyár, hódoljunk minél többet a napsütésnek és a szabadban készült ételek élvezetének!
Rövid a nyár, hódoljunk minél többet a napsütésnek és a szabadban készült ételek élvezetének!
szia! a mikróban hány watton ment a 3 perc? köszi Endi
VálaszTörlésSzia Endi,
VálaszTörlésmindig maximum fokozaton használom, ez 750 Watt.
köszi :)
TörlésSzia, Ha nincs mikróm (mert leégett, hahaha) sütőben hogyan készíthetem el? Van tipped? köszi, KAta
VálaszTörlésJa igen, a cl az centiliter? Valami mást mértékegységben lehet? pl. 3 kiskanál? :)
Szia Kata, ennek az állaga kicsit folyósabb, nehezen formázható zsömle alakra, ha nincs egy tál, ami közre fogja. Tippem, hogy szilikonos muffin formában süsd meg, akkor finom pirosra, ropogósra sül a teteje, ez a mennyiség kb. 3 db kisebb muffinhoz lesz elég. Sütni kb. 20 percet kellene 170 fokon. Kevés mértékegységet használok, szinte minden recept kanállal van mérve, de pálinkás pohara biztos, hogy mindenkinek van. :) Az megadja a mércét a fél decihez vagy a 3 cl-hez. Én ezt használom. Praktikus és kényelmes. :)
VálaszTörlésKöszi! Kata
TörlésSzívesen. Remélem, ízleni fog Neked. :)
TörlésMikróban sütöttem ki az 5 perces paleo kenyeret lapos és kemény lett :( mi a titkod? Segítsd! Köszönöm!
TörlésSzia! Kipróbáltam, de nagyon alacsony lett. :( max 1 cm
VálaszTörlésegy 15 cm-s átmérőjű cseréptálban sütöttem. lerben kb 15-2o perc.
Éva