Hozzávalók
Vadashoz
1 egész csirkemell
25 dkg sárgarépa
10 dkg fehérrépa
5 dkg zeller
1 közepes hagyma
fél dl cocomas (kókusztej)
1 lapos evőkanál mindenmentes mustár
só
bors
2 csipet majoranna
1 dl víz
Paleo gombóchoz
20 dkg fehérrépa
1 tojás
5 dkg magliszt (szezámliszt, mandulaliszt, tökmagliszt, bármelyik megteszi)
1/3 kávéskanál sütőpor
só
bors
1 ek paleolaj
Elkészítés
Vadas
A csirkemellet sózzuk, borsozzuk, csíkokra vágjuk és megpároljuk. Mikor másodszor készítettem (erről nincs fotó, mert befaltuk:) ), akkor a ketté vágott, kicsontozott csirkemellett egészben tettem sütőbe 175 fokra k, 1 órára. Nagyon puhára párolódott és szaftos maradt a belseje. Sülve szeleteltem csak fel.
A mártáshoz odateszem főni az összes zöldséget (hagymát is), amikor ekészült, turmixgépbe dobom, ráöntöm a vizet, a cocomast, a fűszereket, a mustárt és nem teljesen pépesre forgatom (nem darabos, csak épp nem krémleves az állaga). Tálba öntöm és hagyom 1 órát érni az ízeket. Puding sűrűségű legyen, semmiképp sem folyós.
Paleo gombóc
A fehérrépát a vadasmártás zöldségeivel együtt megfőzöm, kiszedem, lecsöpögtetem, krumpli passzírozóval (nem a nyomó, hanem az a kézi, amivel szétnyomkodtuk anno a krumplit a lábasban) apró darabosra nyomom, ekkor hozzákerül a tojás, a magliszt, a sütőpor (ettől lesz könnyű, levegős a belseje a kifőtt gombócnak), a só, bors, paleolaj. A nokedli tésztánál sűrűbbnek kell lennie, akkor fog egyben maradni a tészta, érdemes 5 percet pihentetni főzés előtt. Lobogó sós vízbe szaggatjuk két teáskanál segítségével és kb 10 percet főzzük. Kb. 13-15 db gombóc lesz belőle.
Tálaláskor a húsra és a gombócra is öntünk a felmelegített mártásból.
Köszönöm a paleo gombóc receptet,Kár,hogy nem 3 nappal korábban találtam meg.Akkor főztem vadnyúlból vadast.Na majd legközelebb.
VálaszTörlésKíváncsian várom a tapasztalatodat, ha elkészíted és kedved van, számolj be róla. Köszönöm! :)
VálaszTörlésOhhh, de boldog vagyok a gombóc recept miatt. Köszönöm:) Én is pár nappal ezelőtt mérgeztem magam fehér lisztes gombóccal.
VálaszTörlésÖrülök, hogy örülsz. :) Szerintem nagyon finom is. A mandulával a legsemlegesebb. És úgy is finom, ha többféle lisztet vegyítünk. A sütőportól pedig puha az állaga. Kíváncsi vagyok, hogy tetszik majd, ha elkészíted. Örülnék, ha beszámolnál róla. :)
TörlésSzia, a fehérrépán a petrezselyemgyökeret kell érteni, vagy tényleg fehérrépa? :)
VálaszTörlésNálam egyre megy, mármint a végét tekintve. :) De a fehérrépa a pasztinák megfelelője, de úgy vettem észre, zöldségesben nem igazán tesznek különbséget közte. A pasztinák a vaskosabb, rövidebb, a fehérrépa vékony szálak, inkább hosszabbak. A végeredmény ugyanaz lesz. :) Én igyekszem a pasztinákot keresni, de csak azért, mert könnyebb pucolni, feldolgozni. :)
TörlésKöszi szépen :)
VálaszTörlés